Beszélni nehéz

Előző bejegyzésem végén azért zártam le a Teatro Társulat eddigi történetét bemutató sorozatom, mert úgy terveztem, – és a Turay Ida Színház is úgy tervezte – hogy március 25-én olvasópróbát tartunk a színház legújabb előadásából. Nevezetesen a „Sztár leszel” című zenés vígjátékból. De az élet közbeszólt. Így nem tudom még elkezdeni azokat a bejegyzéseimet, ami a napi tevékenységemről, a körülöttem zajló munkáról számol be. Tehát, a Színházi Világnap környékén folytatom a nem is olyan távoli múlt megidézését. De valamit azért szeretnék megvalósítani az eredeti tervemből is, de erről egy kicsit később…

Azt beszélik, hogy a színész-létnek van egy olyan szegmense, amit meg lehet tanulni és van olyan oldala, amire születni kell. Beszélni mindenképpen meg kell tanulni! Ez nem is olyan egyszerű! Jó, most bárki mondhatja, hogy: „Beszélni még egy gyerek is tud, hiszen megtanulja!” De, hogy valami esztétikai élményt hagyjon a másik emberben egy előadás, versmondás kapcsán, ahhoz bizony nem elég a „hétköznapi” beszéd. Én ezzel a szemponttal először a gimnáziumban találkoztam. Méghozzá a szentesi Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-drámai tagozatán, ahol 1984 és 1988 között töltöttem az időmet. E négy év során volt szerencsém Bácskai Miska bácsi, Bácskainé Erzsike néni és Sineger Julianna vezérletével elmerülni a magyar nyelv és a színjátszás csodálatos világában. A beszédtechnika órákon az első időkben eléggé szenvedtem, de egy idő után – a mai napig tartó gyakorlás mellett – kiállok emberek elé, hogy közöljem velük egyik vagy másik szerző gondolatait.

Érettségi után, a sikertelen főiskolai felvételi után, jelentkeztem a budapesti Nemzeti Színház stúdiójába, ahová fel is vettek. Az ott eltöltött két év során – a színpadon átélt csodálatos élmények és a tanulás mellett – volt szerencsém tovább ismerkedni a beszéd technikai részével. Ságodi Gabriella volt ebben nagy segítségünkre – nekem és számos kollégámnak.

A tanulmányok végén, amikor az első, éles színházi megmérettetés elérkezik, helyt kell állni, mert már nincs, aki azt mondaná, hogy: „Még egyszer, mert hibát vétettél!” Magamra voltam utalva mind Békéscsabán, mind Győrben és utána az összes színpadon, ahová a szerencsém vezérelt.

A győri színház színpada – ami az ország egyik legnagyobbja – kitűnő iskola volt, hiszen ebben a hatalmas térben kényszerítve éreztem magam, hogy megtanuljam a rendes hangképzést, légzést, mert ezek nélkül a „hallhatatlan” színészek táborát gyarapíthattam volna. Te jó ég, hányszor voltam rekedt és ment el a hangom azokban az években!

Győrben volt alkalmam az egyik középiskola diákjainak diák-színjátszó kör keretein belül az együtt- játék örömét és némi technikai tudást átadni. Nem az volt a cél, hogy színészeket fedezzek fel, de –természetesen – volt olyan a diákok között, aki menthetetlenül megfertőződött a színházzal. Bedi Eszter, aki a győri színház életében maradandó nyomott hagyott. Emlékét itt is őrzöm.

A győri éveket követően Budapestre vezetett az utam, ahol Bicskei Kiss László barátomnak köszönhetően bekapcsolódhattam a Harlekin Színház (később Shakespeare Színiakadémia) munkájába. Ebben a társulatban az előadások mellett gyerekeknek tartott képzéssel is foglalkoztunk.

Annyi élményt és tanulási lehetőséget adott ez az elfoglaltság, hogy amikor bizonyos dolgok miatt el kellett hagyni a Harlekint, Bicskei Kiss Lacival arra az elhatározásra jutottunk, hogy folytatjuk és – főleg Laci jóvoltából – megszületett a Főnix Drámastúdió. Különleges élmény volt számomra, hogy a gyerekekkel együtt belemerülhettünk a különböző színházi fortélyok világába. Együtt fedezhettük fel annak a csodáját, hogy micsoda hihetetlen dolog egy vers, egy előadás megszületése, milyen titkokat rejt egy-egy szöveg, szituáció. Az akkoriban megszaporodó színházi elfoglaltságaim nem tették lehetővé, hogy teljesen ennek szenteljem magam. Így néhány év szünet következett. A Főnix azóta is fennen szárnyal. Innen is sikereket kívánok nekik!

A következő, ezirányú tevékenységem Kalocsára vezetett. Ugyanis a városban 2006-tól, Szabó Árpád vezetésével önálló társulat tevékenykedik. Egykori stúdiós osztálytársam, Csík Csaba is ott dolgozott azokban az években és megkérdezte, hogy volna-e kedvem fiatalokkal foglalkozni. Boldogan mondtam igent és remek kis csapat formálódott a kezünk alatt, akik azt hiszem, nem jönnek zavarba, ha meg kell szólalniuk közönség előtt.

Ezután a következő állomás ebben a témakörben a Thália Tanoda volt, ahol Seszták Szidónia vezetésével remek képzés folyik mind a mai napig. Ott egy évig taníthattam színpadi beszédet és beszédtechnikát az arra fogékony és nagyon tehetséges fiataloknak.

És itt következik az ötlet, amit szeretnék megvalósítani! Köszönet az ötletért és az együtt gondolkodásért Deák Zsuzsinak! Nagyon fontos a kommunikáció az üzleti világban. A technikai eszközök fejlődésével különösen előtérbe került az online kommunikáció, de ez nem mindenkinek megy első blikkre. Ha lenne olyan kolléga, akinek van kedve vállalkozóknak, vállalkozásoknak kommunikációs tréninget, kamera előtti viselkedést, beszédet tanítani velem közösen, keressen meg! Együtt kitaláljuk, hogyan lehetne ezt megvalósítani!

(Borítókép: Főnix Drámastúdió)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük